Barion Pixel

M

Á

S

K

É

P

P

VÁLTOZÁST HOZÓ, NÖVEKEDÉST EREDMÉNYEZŐ EGYSZERŰ LÉPÉSEK

Támogatói program online, vállalkozások vezetőinek, akik változást vágynak, változtatni akarnak, MÁSKÉPPen cselekedni, tenni mint eddig  a látszólag ellentmondásnak tűnő több szabadidő és ezzel párhuzamosan magasabb profit érdekében. 

LEHETSÉGES!

MÁSKÉPP

VÁLTOZÁST HOZÓ, NÖVEKEDÉST EREDMÉNYEZŐ EGYSZERŰ LÉPÉSEK

Támogatói program online, vállalkozások vezetőinek, akik változást vágynak, változtatni akarnak, MÁSKÉPPen cselekedni, tenni mint eddig a látszólag ellentmondásnak tűnő több szabadidő és ezzel párhuzamosan magasabb profit érdekében. 

LEHETSÉGES!

Te is érzed és látod, hogy elérkezett az ideje annak, hogy változások, változtatások történjenek! Az egész világunkat érintő figyelmeztetés eljutott hozzád és hozzám is – úgy, ahogy eddig csináltuk már nem lehet: MÁSKÉPP kell!

Változásra, VÁLTOZTATÁSRA érett meg az idő!

És ez igaz életünk minden területére.

Nagyon sok vállalkozás vezetője vezeti cégét “vakon”, pénzügyei ismerete nélkül.
Pedig a legegyszerűbb lépések által megszülethetnek azok az információk, melyek nagy segítségül vannak ahhoz, hogy a vezető tiszta képet kapjon a vállalkozása pénzügyeiről, a vállalkozásában zajló folyamatokról, azok jelenlegi és várható helyzetéről.

Miért fontos adatok ezek Neked?

Mert alapot biztosítanak ahhoz, hogy tovább növekedhessen a céged, még több árbevétel és eredmény keletkezhessen, megalapozottan hozott döntések születhessenek, kitűzött és elért célok valósulhassanak meg, megvalósult vágyak születhessenek az átgondolt jó választások és a tevékenység által.

Azon vállalkozóknak ajánlom a mentor programom, őket kívánom megszólítani, akikben van vágy, késztetés arra, hogy a vállalkozás vezetése ne teher legyen és kényszer, hanem élmény, sikerekben megélt feladatok és önismeret, vágyak megvalósítását támogató eszköz és az, ami hozzásegít ahhoz Téged Kedves Vállalkozó, hogy mások számára értéket teremts, valami maradandót alkoss.

Mert ebben, sokkal több az öröm, az értelem, a tartalom, a van miért tennem és a szeretet!

Aki tud ezekkel a gondolatokkal azonosulni, nekik szeretettel és jó szívvel ajánlom!

Neked is ELEGED van abból, hogy

Én is jártam OTT, ahol most Te.

Saját bőrömön tapasztaltam milyen megterhelő tud lenni,

Megismertem, elsajátítottam azon sikertitkokat, egyszerű lépéseket, új gondolatokat, melyek nekem is segítettek abban, hogy ez az állapot megváltozzon, melyek képesek nagy mértékű vágyott eredményeket biztosítani és melyek bármely hozzám hasonló vállalkozó számára egyaránt alkalmazhatóak. Találd meg annak a módját, hogyan tudod összegyűjteni, egy helyre terelni az összes adatot, információt amely a vállalkozásodhoz köthető – gondolok itt olyanokra, mint bevételek, kiadások / költségek, adók – majd az összegyűjtött adatokból (inputokból) nyerj számodra segítő, beszélő kimutatásokat, táblázatokat (outputokat). Ezek fognak Neked segíteni abban, hogy a vállalkozásodról tiszta képet kapj és tudni fogod, hol és hogyan tudsz változtatni a jelenlegi folyamatokon úgy, hogy azok a vállalkozásod növekedését és egyben a Te gazdagodásod megvalósulását tegyék lehetővé. Ebben kívánok segítségedre lenni a MÁSKÉPP – változást hozó, növekedést eredményező egyszerű lépések – online támogatói programommal. Támogatni téged abban, hogy újra érezhesd azt a lelkesedést, amit a kezdetekkor éltél: újra élményszerűek és örömteliek lehessenek a napi tettek, hogy azt tapasztalhasd, a szolgálatodért cserében sikereket, duzzadó bankszámlát élhetsz meg, vágyak valósulhatnak meg és vágyaid szerint éled az Életed. A vágy ott van Benned, tedd meg a megvalósulásához vezető első egyszerű lépéseket! Számodra is lehetséges a folyamatosan növekvő, olajozottan működtethető, prosperáló vállalkozás felépítése, vezetése, mely szabadságot, időt, anyagi függetlenséget biztosít. Értéket nyújthatsz, maradandót alkothatsz a vállalkozásod által, és mellette boldog, harmonikus családi életet élhetsz, körbeutazhatod a világot, időt fordíthatsz önmagadra, számodra fontos személyekre, dolgokra. A vágy, hogy létezik a vállalkozás vezetésének az a formája, ahol a napi tevékenység a vezetésről szól és nem a robotról, karnyújtásnyira van Tőled, elérhető!  Tedd meg felé az első lépéseket! Megvalósításra váró vágyaid jelzés értékűek! Azok megvalósulásra várnak! Ahhoz, hogy azt érezd, uralod a helyzetet, a Te kezedben van a gyeplő és magabiztosan irányítod a vállalkozásod, elengedhetetlenek a számodra jól átlátható folyamatok, azok eredményei, a lehetőségek, és azok várható kimenetelei. A döntés a Te kezedben van!

Miért van rá szükséged MOST?

Mit kaphatsz azáltal, ha megvásárolod ezt a támogatói programot?

Mit ad a MÁSKÉPP?

A változást hozó, növekedést eredményező egyszerű lépések
ONLINE TÁMOGATÓI PROGRAM?

A program során találkozni fogsz számos olyan gondolattal, Igazsággal amikkel érzed, tudsz azonosulni, azt fogod gondolni, helyetted fogalmazta meg -, mondta ki – valaki más. Kaphatsz tőlük egy másik nézőpontot, rálátást, ami pontosan ahhoz segíthet hozzá, hogy felülről tudd szemlélni a kialakult helyzetet, a megoldandó problémát – ezzel leegyszerűsítve annak megoldását! Kínálok Neked számos megoldást, megosztom Veled a tapasztalataim, a tudásom ezzel is megmutatva számodra, hogy az egyszerűségben van a legnagyobb erő. Mivel minden vállalkozás egyedi, így ne azt várd, hogy a Te vállalkozásodra szabottan fogok Neked megoldásokat adni, hiszent ezt így, ilyen formában nem lehet.

Ettől sokkal többet adok Neked!

Annak élményét, örömét, hogy Te ráébredsz arra, mindig is ott volt előtted, a kezedben a megoldás csak nem vetted vagy nem akartad azt észrevenni. Megmutatom az erődet, a tudásodat, a csodás képességeidet – ha ezek még nem lennének meg számodra kristálytisztán. Szándékom az, hogy a támogatói program segítségével egy életminőségi változás lehetősége, annak megvalósulásának módja érkezzen meg hozzád. Azzal hogy befogadod azokat a gondolatokat, amiket a program során átadok, elinduljon Veled az a változásokkal járó folyamat, melyet már oly régóta vágysz és keresed annak megvalósulását. Mindeközben ráébredsz arra, hogy

A változás és minden más kiindulópontja Te magad vagy, hiszen minden belőled indul ki és ehhez elég lehet egy egyszerű gondolati váltás is

Nem vagy egyedül, vannak még nagyon sokan, akik hozzád hasonló gondolatokkal ébrednek

Vannak még olyan különleges képességeid amik még előtted is rejtettek

Van módod és lehetőséged megtalálni a megoldást könnyedén bármire, hiszen bármi lehetséges!

Azzá a vállalkozóvá válsz, aki azzal, hogy felismerte lehet MÁSKÉPP, kiválik a tömegből és egyedien valósítja meg a vágyait

A pontos adatok, a tiszta kép leegyszerűsítenek mindent, mert látni fogod a fától az erdőt

A változás és minden más kiindulópontja Te magad vagy, hiszen minden belőled indul ki és ehhez elég lehet egy egyszerű gondolati váltás is

Vannak még olyan különleges képességeid amik még előtted is rejtettek

Azzá a vállalkozóvá válsz, aki azzal, hogy felismerte lehet MÁSKÉPP, kiválik a tömegből és egyedien valósítja meg a vágyait

Nem vagy egyedül, vannak még nagyon sokan, akik hozzád hasonló gondolatokkal ébrednek

Van módod és lehetőséged megtalálni a megoldást könnyedén bármire, hiszen bármi lehetséges!

A pontos adatok, a tiszta kép leegyszerűsítenek mindent, mert látni fogod a fától az erdőt

A tartalom feldolgozása során és annak beépülését követően egy olyan életminőségbeli változást tapasztalhatsz, amit lehet hogy most még legmerészebb álmaidban látsz csak. Amikor

mert tudod, átlátod az egész vállalkozásod, tisztában vagy vele mit is vezetsz Te valójában

 a gondolati váltások hatására

újra tudsz lelkesedni valamiért, ami vidámsággal és jó érzésekkel tölt el

a siker édes íze, prosperáló vállalkozás vezetése = megvalósult vágyak, elért eredmények

mert azzal, hogy pontosan tudod honnan hová tartasz és azt hogyan fogod elérni, kitisztul a kép és vele eltűnik a káosz okozta rossz érzés

így jut idő a töltődésre, pihenésre, a családodra és az élet élvezetére

GAÁL HÉDI

Pénzügyi mentor

Gaál Hédi

Szeretettel köszöntelek, Gaál Hédi vagyok.
Üzletasszony, vállalkozó, két csodás tinédzser gyermek édesanyja
és mindezek mellett egy olyan ember, aki megéli azt is, hogy Nő, társ, barát, testvér, gyermek.

A Have It All életfilozófiát vallom, hiszem és arra törekszem, hogy életem minden területét megéljem, nem kívánok lemondani egyikről sem a másik kedvéért. Tudom, hogy lehetséges!

Az én szolgálatom a pénzről és a pénzügyekről szól.

Első munkahelyem 19 évesen a Magyar Nemzeti Bank volt és ez megadta az alapot ahhoz, hogy utána ezen a területen maradjak és itt fejlődjek tovább. Tanulmányaim, felsőfokú végzettségeim, munka-tapasztalataim mind ahhoz segítettek, hogy ma annak az ismeretnek, tudásnak, tapasztalásnak a birtokában lehessek, amivel rendelkezem.
A pénz, pénzügyek érdekes egy terület az emberiség életében. Mivel mindannyiunk mindennapjaiban jelen van a pénz, azt gondolják róla sokan, hogy “na ezzel mindenki tud bánni és azt jól kezelni”. Pedig sajnos ez egy nagy tévedés!

Szándékom az, hogy ébresszem az embereket, főként a vállalkozókat,
  • miként érdemes a pénzzel kapcsolatban lenni;
  • hogyan lehet azt jól kezelni;
  • baráttá, a legjobb és leghűségesebb társunkká tenni.

Sehol nem tanították ezt nekünk és nem is tanítják. De van ahol elsajátítható és sosem késő elkezdeni megtanulni azt!

Szeretném segíteni a vállalkozókat abban, hogy a vállalkozásuk vezetése egy könnyed, örömteli feladat legyen az életükben.
Tapasztalataim alapján mondhatom, a nehézségeket, az álmatlan éjszakákat többségében az okozza, hogy nincs átlátható és tiszta kép magáról a vállalkozásról, annak folyamatairól, arról hogy mennyi van, mi várható, mire kell még és miként fognak alakulni a pénzügyek, hol lehet a folyamatot korszerűbbé tenni és egyszerűsíteni, majd az egészet hatékonyabbá alakítani.
Nagyon egyszerű, bárki által megtehető lépések vezetnek el oda, ahol azt érezheted tudatosan, magabiztosan vezeted a céged a növekedés, a nagyobb profit elérése felé. Mindezt örömtelien, lelkesen és boldogan!
Ezen az úton kívánlak támogatni, segíteni, utat mutatni. Gyere, tedd meg a kezdő lépéseket, hiszen az idő nagyon megérett rá!
Ismeretlen lehet az út, de nem vagy egyedül! Sokan vannak, akik szintén abban hisznek, hogy változtatni kell azon, ahogy eddig gondolkodtunk és tettük a dolgunk – hidd el társakra lelsz!
És itt vagyok én is, aki a tőlem telhető legtöbbet fogom megadni Neked!

Gyere! Vágjunk bele!

Mikor ha nem MOST?
Kivel ha nem VELED?

Várlak szeretettel!

Bence
Read More
Egy cég életében elengedhetetlen a pénzügyekre fordított kiemelt figyelem, melyből megfelelő döntések hozhatók. Viszont az ehhez szükséges és az ezt támogató információk összegyűjtése, rendszerezése, tovább gondolása olyan feladat, melyre a cégvezetésnek aligha van elegendő kapacitása az ügymenet mellett. Itt jön képbe Hédi, akinek szakmai keze, lelkiismeretes és precíz munkája nagyban megkönnyítheti egy cég életét - legyen szó a káoszból rendszer születéséről, vagy már egy kialakult rendszer hatékony működéséről és tovább-fejlesztéséről. Nem mellesleg a közös munka jó hangulatban telik.
Judit
Read More
Hédi rendkívül támogató és segítőkész, megoldás-centrikus nő, aki nem riad vissza az előtte álló kihívásoktól. Szenvedélye a megoldások megtalálása, szakmai tudásának átadása és a vállalkozók támogatása. Tevékenysége kapcsán hozzásegít minden vállalkozót, hogy friss és valós képet kapjon pénzügyi helyzetéről. Közben támogatja, formálja gondolkodásukat is. Segítségével hatékonyan működő pénzügyi rendszerek épülnek ki. Támogatása, mélyreható gondolatai nagyban segítenek céljaink megvalósításában.
Zsófi
Read More
Hédit nem csak szakmai tudása, hanem elszántsága, segítőkészsége, pontossága, alapossága, kreativitása miatt is szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretnék cégük pénzügyeit tisztán és/vagy rendszerben látni. Ügyfelei érdekében keresi a legjobb, legeredményesebb megoldásokat, elkötelezett pénzügyi eredményeik növelésében.
Bence
Read More
Egy cég életében elengedhetetlen a pénzügyekre fordított kiemelt figyelem, melyből megfelelő döntések hozhatók. Viszont az ehhez szükséges és az ezt támogató információk összegyűjtése, rendszerezése, tovább gondolása olyan feladat, melyre a cégvezetésnek aligha van elegendő kapacitása az ügymenet mellett. Itt jön képbe Hédi, akinek szakmai keze, lelkiismeretes és precíz munkája nagyban megkönnyítheti egy cég életét - legyen szó a káoszból rendszer születéséről, vagy már egy kialakult rendszer hatékony működéséről és tovább-fejlesztéséről. Nem mellesleg a közös munka jó hangulatban telik.
Judit
Read More
Hédi rendkívül támogató és segítőkész, megoldás-centrikus nő, aki nem riad vissza az előtte álló kihívásoktól. Szenvedélye a megoldások megtalálása, szakmai tudásának átadása és a vállalkozók támogatása. Tevékenysége kapcsán hozzásegít minden vállalkozót, hogy friss és valós képet kapjon pénzügyi helyzetéről. Közben támogatja, formálja gondolkodásukat is. Segítségével hatékonyan működő pénzügyi rendszerek épülnek ki. Támogatása, mélyreható gondolatai nagyban segítenek céljaink megvalósításában.
Zsófi
Read More
Hédit nem csak szakmai tudása, hanem elszántsága, segítőkészsége, pontossága, alapossága, kreativitása miatt is szívből ajánlom mindazoknak, akik szeretnék cégük pénzügyeit tisztán és/vagy rendszerben látni. Ügyfelei érdekében keresi a legjobb, legeredményesebb megoldásokat, elkötelezett pénzügyi eredményeik növelésében.
Previous
Next

Mit TARTALMAZ a program?

A támogató online program tartalmaz

  • egy írott formában átadott változást hozó és növekedést eredményező egyszerű lépéseket – ahogy a címben is ígértem
  • majd ugyanezt hanganyag formában is, hogy annyiszor hallgathasd meg, ahányszor csak szeretnéd

 

A program minden egyes eleméhez elérést biztosítunk, a sikeres fizetés után. A részletekről emailben tájékoztatunk.
A pdf formátumban átadott tartalmat, kinyomtathatod, azokhoz személyes gondolatokat fűzhetsz, a kérdéseidet feljegyezheted.

Annak megfelelően, hogy ki hogyan tudja a legjobban befogadni azon gondolatokat és ismérveket, melyek a vágyott változást eredményezik számára, teheti ezt olvasással vagy az audio hanganyag hallgatásával.
Ráadásul hallgathatod azt vezetés, futás, kertészkedés közben is, és mint ahogy ismerjük a bölcs közmondást: “ismétlés a tudás anyja”, – minden egyes alkalommal amikor újra és újra meghallgatod az audio tartalmat, mindig újabb megértés, felismerés érkezhet meg hozzád.

Természetesen egy örökös hozzáférést kapsz az anyagokhoz, azok bármikor a rendelkezésedre állnak.

Ahhoz, hogy megtapasztald nem vagy egyedül a kihívásaiddal, a gondolataiddal, létrehozunk egy zárt Facebook csoportot, ahova a mentor programot megvásárlók csatlakozást várjuk. Ezen csoport keretein belül, szeretnék további támogatást, segítséget nyújtani online élő bejelentkezésekkel, feltett konkrét kérdések megválaszolásával, javaslatokkal, további útmutatással.

MENNYIBE kerül?

a MÁSKÉPP - változást hozó, növekedést eredményező egyszerű lépések -online támogatói program?

39.990 Ft +ÁFA helyett most

29.990 Ft +ÁFA

39.990 Ft +ÁFA helyett

29.990 Ft +ÁFA

Fókuszálj a növekedésre

Dönthetsz úgy, hogy mindazt megvalósítod amire vágysz!

Dönthetsz úgy, hogy megalapozottan kezded a következő üzleti éved!

NE HALOGASS, lépj és tedd meg az első egyszerű lépéseket, hogy a változás végre tényleg megtörténjen és az olyan irányba történjen, amerre Te szeretnéd!

DÖNTS Te magad és legyen tudatos a változtatás az életedben, ne pedig az élet sodrása által megtapasztalt valami más, amit az hoz számodra!

A DÖNTÉS a Te kezedben van most is mint mindig!

Választhatod azt, hogy elengeded ezt az ajánlatot és nem élsz annak lehetőségeivel. Keresed tovább a megoldást, mész tovább az utadon tudatos változtatások nélkül. Hagyod, hogy sodorjon az élet, bízva, remélve, hogy lesz ez még jobb is. Gondolhatod azt is, hogy nem olyan rossz ez, végül is most is megvan mindened, elegendő ez Neked. Aztán elmúlnak az évek és pontosan azt az életedet éled, aminek gondolatától ma kiráz a hideg.

És persze ott a lehetőség arra, hogy meghozz most egy döntést, hogy Te nyitottsággal és érdeklődéssel a változás mellett teszed le a voksod. Hagyod, hogy megérkezzenek hozzád az új gondolatok, befogadod őket, hiszen mind ismered, tudod is hogy igazak, csak valahogy eddig nem vettél tudomást róluk.

Elfogadod, hogy az élet nem keresés, hanem teremtés! Nem keresned kell a megoldásokat, hanem ott van benned és a gondolataiddal megvalósíthatod azokat.

Elhatározod, hogy a 2022-es éved eddigi életed legcsodálatosabb üzleti éve lesz és növekedést, sikereket, vágyak megvalósulását fogod tapasztalni – ettől alább nem adod!

VÁLASSZ! Melyik úton folytatod tovább?

Fizetési mód

Fizetni csak bankkártyával tudsz.

Hogy miért?

 

Pénzügyi szakemberként elkötelezett híve vagyok a modern online fizetési módszerek és automatizmusokkal működő rendszerek használatának. A bankkártyás fizetés gyors, pontos, kényelmes és gyorsan feldolgozható. Mivel kevesebb adminisztrációval jár az adatok feldolgozása, a folyamat kezelése, így ez az árra is kedvező hatással van!

Biztonságos fizetés

 

Kizárólagos partnerünk a Barion.
A Barion elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, amivel kényelmesen és biztonságosan tudsz bankkártyával fizetni. A bankkártyás fizetésnek számodra nincs plusz költsége, az teljesen díjmentes.
A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártya adataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan kerülnek továbbításra a bankfióknak.

 

FONTOS!

A fizetés után elektronikus számlát állítunk ki minden megrendelőnek, amit e-mailben küldünk el.

Ha kérdésed van keress minket bátran! Segítünk! 🙂
Írj e-mailt az info@gaalhedi.com e-mail címre.

További információ: info@gaalhedi.com

All rights reserved © Gaál Hédi 2021